Igazán nagy öröm – és mindemellett igazi kihívás – teljes oklevelet készíteni.
Az esetek túlnyomó többségében valamilyen előre nyomtatott oklevélbe pusztán a nevet kell odaírni, ami legfeljebb annyiban okoz fejtörést, hogy milyen írásmódot, stílust válasszunk, vagy hogy a nyomtatásra megfelelő, de kalligráfiára szinte teljességgel alkalmatlan papíron hogyan lehet mégis írni, a felületkezelésen.
Ha viszont a teljes oklevél elkészítése a megbízás, akkor tipográfiai feladattá is válik a munka, az információkat hierarchiába kell rendezni, a betűfokozatokat, a stílusokat össze kell hangolni, hogy harmonikus legyen az összkép. Ez több előtanulmányt kíván, de végső soron több örömöt is rejt magában.
A Pécsi Tudományegyetem díszokleveleinek elkészítése szép feladat volt, hálás vagyok a felkérésért, és gratulálok a Professzor uraknak az elismeréshez.
Az M5 tévécsatorna felkérésére részt vettem a Multiverzum műsorban, kalligráfusi minőségemben.
Noha a felvett riport elenyésző töredéke került be a vágott anyagba, mégiscsak egy jó lehetőség volt beszélni szerelmemről a kalligráfiáról.
Belinkelem a teljes műsort, lévén a többi téma is érdekes.
Nemrégiben vásároltam egy Wacom Cintiq digitális táblát, kifejezetten azzal a céllal, hogy a kalligráfiai munkákban segítsen. Sokszor van ugyanis, hogy szükség van a manuális kalligráfiák (pl. feliratok, vagy kézzel készített logók) utólagos digitalizálására, ha azt a későbbiekben digitálisan szeretnénk használni. Logók esetében ez ugye elengedhetetlen manapság, de a többi feladattípusnál is jól jön, hogy nem kell vektorgrafikus programban körberajzolni a beszkennelt kalligráfiát, hanem akár rögtön vektorkörvonalú ecsettel dolgozik az ember, vagy, ha pixelesen is dolgozunk, legalább a szkennelés műveletétől mentesülünk.
Love is… Egy Arisztotelész idézet, digitális táblán készült.
Másfelől ott az a múlhatatlan előnye a digitális rajzolásnak, hogy egy rosszul sikerült vonás visszavonható, nem kell eldobni – vagy kínkeservesen és lassan javítgatni – a teljes addig elkészült munkát, elég egy UNDO parancsot adni, és újraírni a kérdéses részt.
Persze, nem szabad elfelejtkezni a manuális munkáról sem, semmi nem ér közelébe annak, amikor látjuk az alkotó kéz rezdüléseinek nyomát a papír anyagán tintával, festékkel… egy hasonlattal élve olyan ez, mint a színház és a film közti különbség, a filmben számtalanszor újra lehet venni egy jelenetet, a színházban előttünk születik meg (hibáival együtt) a mű, pont ettől olyan szép és izgalmas.
Egy másik változata ugyanannak az idézetnek.
Fontos persze, hogy a megfelelő programot találja meg az ember, és még ennél is fontosabb, hogy a programban igényesen kialakítottak legyenek a rajzeszközök, hogy a tábla nyolcezernél is több fokozatú nyomásérzékelő képessége valóban szép toll- vagy ecsetvonásokat hozzon elő, egészen megközelítve a reális, valóságos eszköz-nyomokat. Én a legjobbnak, legprofibbnak a CLIP STUDIO PAINT programot találtam, de egészen szép dolgokat lehet csinálni akár a Photoshop-pal vagy Illustrator-ral is, bár ezeknél kevésbé igényesek az alap eszközök, érdemes külön ecset/toll készleteket beszerezni (vagy készíteni).
Végül egy másik szempont a digitális táblával rajzolás gyorsasága, ami szintén nagy előny. Számomra ez leginkább abban testesül meg, hogy variánsokra is jut idő, több design ötletet ki tudok próbálni egységnyi idő alatt.
2020 február 10-én nyílt meg második kalligráfiai kiállításom, ezúttal Wekerlén, ahol már ötödik éve élek családommal. Mivel imádjuk a hely hangulatát, „szellemét”, úgy gondoltam, jó lenne szűkebb pátriámban is bemutatkozni munkáimmal.
A Wekerlei Társaskör galériája adott otthont február végéig a kiállítási anyagnak, melybe több új kép is került. A megnyitóra csak pár lelkes helybéli, kedves barát és családtag jött el, ám pont a kis létszám miatt egy rendhagyó, kötetlen beszélgetéses megnyitó kerekedett, a legnagyobb örömömre és megelégedettségemre. Ritkán adatik meg ennyire kellemes megnyitó az embernek, ahol a baráti beszélgetésben az alkotás céljáról és mikéntjéről egyaránt szó eshet.
Örömmel készültem a kiállításra, az új munkák egyike „helyi ihletésű”: a magyarságtudata, építészi, képzőművészi, írói munkássága révén híres-neves Kós Károly egyik – elképesztően költői és drámai – idézetét dolgoztam fel két megközelítésben is, egyik egy rajzolt kapitális egy wekerlei motívummal, a másik pedig egy festett kép.
A kiállítás végével a február is elmúlt. A tavasz már a küszöbön, örömmel várom a melegét, a fák lombosodását, a természet ébredését.
Augusztus 8-án este 7 órakor megnyitottuk első (kalligráfusi) kiállításomat SCRIPTA MENENT címmel. A budavári Mária Magdolna Torony kiállítótermében a képek és én, az alkotójuk izgatottan vártuk, hányan jönnek el, kik lesznek az érdeklődők, akik a csütörtök koraestéjüket erre szánták. Érdekel-e egyáltalán bárkit is a kalligráfia?
Sok barát, kedves ismerős és néhány ismeretlen arc bukkant fel a meghirdetett időpont előtt, és kellemesen „belakta” a teret, a nagyobb szobányi termecskét.
Megnyitóbeszédében Halasi Zoltán tipográfus arról beszélt, miként élte meg a szakma nagy technikai forradalmát főiskolás fejjel, a kézzel szedett szövegeket – éppen akkoriban – milyen szédítő iramban váltotta fel először a fényszedés, majd pedig a számítógépes tördelés. Hogy egy, a litográfiához használatos kőlapból hogyan készítettek sírkövet, és hogyan temették a „Manualitás”-t, az Iparművészeti Főiskola kertjében… 🙁
Halasi Zoltán éppen „megnyit”
Bár én nem oda jártam, hanem a Képzőművészetire, így nem temethettem velük együtt a kézművességet, mégis pontosan ugyanúgy éltem meg ezeket a forradalmi változásokat – valóban gyökeresen és végérvényesen megváltozott azokban az években a grafikusi-tipográfusi szakma. És általa mi is. Szakmák és szakik, régi tudás és századokon át csiszolódott trükkök és fogások haltak el szinte pillanatok alatt. Beszédének zárógondolata az volt, hogy a „Manualitás” mégsem halt meg teljesen: hiszen mint túlélő, itt van a nem kevés kézügyességet, gyakorlást igénylő kalligráfia – és jelenlévő művelője.
Hát igen. Vagyunk még jópáran olyanok, akik élvezetet találnak a kézzel készített, UNDO gomb nélkülözésével létrehozott alkotásokban. A kalligráfia ugyanis végtelen mennyiségű örömöt kínál: egyszerre meditáció és flow, s a megszülető képek pontos lenyomatai lelkünk-szellemünk aktuális állapotának. Hódolni ennek az élvezetnek nem is feltétlenül magányos szórakozás: a megnyitón résztvevők számából következtetve akár azt is mondhatnánk: társas mulatság.
A kiállítás szeptember 11-ig látható a Mária Magdolna Toronyban. Remélem minél többen eljutnak a tárlatra, és általa a kalligráfia műfaja szélesebb körben lesz ismert és elismert művészeti ág.
Socrates mondta a változásról. Ne küzdjünk a „régi” ellen, inkább építsük fel az újat, így nem fecséreljük el energiáinkat, a belefektetett munka optimálisan fog megtérülni. Véleményem szerint igaz lehet ez a kalligráfiára is: tanulj mindig valami újat, a komfortzónádon kívül esőt, és valóban érezni fogod a változást, a fejlődést.
Napjainkban, több évtizedes, szinte évszázados késéssel kezd csak népszerűvé válni a kalligráfia. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egyre több vendéglátóipari helyen lehet látni kézzel írott táblákat, melyeken a kínálatot olvashatjuk. A táblaírás leginkább fekete táblafestékkel lekent felületeken, fehér krétafilccel készül, de ma már számos színnel is írhatunk táblára.
Különböző kezek, különböző minőségben dolgoznak a hazai piacon, de sok-sok igazán professzionális külföldi alkotóval találkozhatunk az instán, akik igen színvonalas munkákkal büszkélkedhetnek.
No persze, ez sem az a terület, ahol bárki, gyakorlatlanul, tapasztalatlanul, vagy elfogadható szintű tudás nélkül boldogulhat, és sikereket érhet el. De általában véve azért elmondható, hogy mégiscsak könnyebb egy hibát frissiben letörölni a tábláról egy vizesronggyal, mint egy papíralapú munkában elkövetett hibát orvosolni, eltüntetni. Kijelenthető hát, hogy a krétafilces táblarajzolás, dekorációs munka jó terep a gyakorlásra, és az itt szerzett rutin és tapasztalatok kamatoztathatók a klasszikus kalligráfiában.
A kalligráfia, görög eredeti neve szerint „szép írás”-t jelent, ezért sokan gondolják azt, hogy a kalligráfus ír. Kicsit szebben, mint az átlagember, de mégiscsak ír, tehát nem is olyan nehéz a dolga.
Valójában azonban nem ír, sokkal inkább rajzolja a betűket,
így talán pontosabb lenne a betűrajz kifejezés, ha nem foglalta volna már le magának ezt a fogalmat a műszaki jellegű betű-szerkesztés.
Rajzolom a betűformákat, egymás mellé, szavak, sorok, mondatok összhangzatává, ügyelve a betűk belső szerkezeti sajátosságaira, arányaira, és több tucat szempontra, egyszerre, egyidőben, óriási koncentrációt igénylő feladat ez, s olyan messze esik ez a hétköznapi jegyzetelő, gondolatközlő kézírástól, mint Makó Jeruzsálemtől…
Kompozíciós vázlatA kész munka
Sok megrendelő éppen emiatt a tévhite miatt sajnálja a tisztes munkadíjat a kalligráfustól, hiszen írni mindenki tud, ilyen egyszerű munkáért nehogymá’ sokat kelljen fizetnie. Pedig az ellenkezője igaz: a kalligráfus betűművész, egy igényesen megírt kalligráfiai lap önálló grafikának vagy festménynek fogható fel, éppolyan sok előtanulmányt, vázlatkészítést, próbákat igényel, mint bármely más képzőművészeti alkotó munka.
